Only God Forgives (Csak Isten bocsáthat meg)

Már a film címe is arra utal, hogy valami nem mindennapi film tárul elénk eme alkotásban, de ha csak figyelemfelkeltés gyanánt választották ezt a címet az is érthető, hisz valahogy el kell adni a terméket. Nicolas Winding Refn egy zseni és a filmjei mindig "érdekesek". Mégpedig azért, mert egy látszatra pofon-egyszerű történetből is képes valami egészen hihetetlenül művészit kanyarítani (lásd legutóbbi filmjét a 2011-es Drive-ot, amit sokan az adott év legjobb filmjének tartanak), ha ugyanis lecsupaszítanánk a filmet rájönnénk arra, hogy egy totál átlagos filmet látunk. Nem lennék meglepődve, ha Refn titokban porszívóügynök lenne vagy telemarketinges, mert nagyon ért ahhoz, hogyan tupírozzon fel látszatra lagymatag filmeket egészen mesterivé. És talán pont ez is a baj egyben, mert a néző nem tudja eldönteni, hogy ez most művészet akarna lenni vagy inkább valamifajta paródia. Persze az is lehet, hogy a dán Refn számára a filmrendezés pont ezt jelenti, vagyis mindkettőt. Bár az a tény, hogy a Cannes-i filmfesztiválra készült talán inkább a művészi jelleget erősíti. Refn idecsábította aktuális haverját Ryan Gosling-ot is a filmbe (talán ő az egyetlen nagynév), de például Kristin Scott Thomas feltűnése igencsak megdobogtatta a szívem. A filmet pedig a küzdősportok egyik Mekkájában Thaiföldön forgatta le.
Julian (Ryan Gosling) egy Thaiföldön élő amerikai, aki egy thaibox-klubot üzemeltet, de ez csak álca, valójában drogkereskedésből él bátyjával, Billy-vel (Tom Burke). Egy jól sikerült üzlet után Billy megerőszakol és megöl egy 14 éves prostituáltat. A helyi rendőrfőnök, Chang (Vithaya Pansringarm) bíztatására a lány apja megöli Billy-t. Ezután megérkezik a városba Billy és Julian anyja, Crystal (Kristin Scott Thomas), aki kézbe veszi a dolgokat, Julian-t noszogatja, hogy álljon bosszút a rendőrfőnökön Billy haláláért. Elkezdődik az értelmetlen szemet-szemért harc köztük és a rendőrfőnök közt, míg végül Chang kerül ki győztesen a történetből, miután megöli Crystal-t és megnyomorítja (levágja mindkét karját) Julian-t.

Megállapíthatjuk, hogy értő kezek alatt egy átlagos film is nagyot tud durrani. A képi világ, a színek már-már Danny Boyle műveit idézték fel bennem. A mondanivaló is teljesen egyértelmű: mi emberek rohadtul barbárok, állatok vagyunk, tetteinket sokszor csak a kicsinyes bosszú vezérli (szemet szemért) és nem tudunk ezen felülemelkedni és tényleg csak Isten bocsáthat meg ezért, illetve a bosszút kiváltó okért. A film egyetlen hibapontja a túlzott agresszió, illetve annak puritán ábrázolása (sok a véres jelenet), dehát gondolom ez is a művészi jelleget volt hívatott emelni. A tempó lassú, dehát mit várunk egy dán rendezetől, a szereplők sokszor csak bambán néznek ki a fejükből (itt jegyzem meg, hogy ha Gosling nem változtat ezen a bamba stílusán Oscar-ra nem nagyon számíthat szerintem, bár ebben a filmben ez kellett nyílván), minimalista, de mégis remek az egész. Hatalmas rajongója lettem Refn-nek és várom az újabb alkotásait.