42

Ami nekünk, magyaroknak a vízilabda vagy a kajak-kenu, az az amerikaiaknak a baseball, vagyis filmet készíteni az általuk "legszeretettebb" amerikai sportágról (főleg, ha az valós történetet dolgoz fel) szinte minden alkalommal nagy siker, amolyan igazi "evergreen" téma, mindig kéznél van, ha épp nincs jobb. Még akkor is, ha a baseball sok esetben inkább csak háttértörténete valamilyen magasztos társadalmi mondanivalónak, üzenetnek (jelen film esetében a rasszizmus és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem), merthát a baseball gyógyír mindenre. A Brian Helgeland által írt és rendezett film a II. világháború utáni korszak első legendás színesbőrű játékosának, Jackie Robinson-nak az életét mutatja be, aki a Brooklyn Dodgers játékosaként lett Amerika-szerte népszerű.

A film története a Dodgers 1947 szezonját dolgozza fel, illetve Jackie Robinson révén még a Montreal Royals-szal töltött 1946-os szezonra is kitekint a kezdeti időszakban. Robinson-t (Chadwick Boseman) a komoly gondokkal küzdő Brooklyn Dodgers vezetője, Branch Rickey (Harrison Ford) szeretné leigazolni, (mert egy fekete játékost szeretne a csapatba), cserébe mesés összeget ígér neki és a Dodgers fiókcsapatában, a Montreal-ban edzeti, hogy rutint szerezzen. Rickey figyelmezteti Robinson-t, hogyha komoly karriert akar befutni meg kell tanulnia uralkodnia az indulatain, ugyanis emiatt korábban voltak problémái. Miután megfelelt a Panama-i edzőtáborban a "próbajátékon" a Dodgers leszerződteti, azonban a csapat tagjai közül néhányan nem szeretnék, ha afro játékossal kéne egy csapatban játszani, ezért petíciót nyújtanak át az edzőnek, ám a tréner ebbe nem egyezik bele és Robinson-t játszatja. Az egyik fontos meccsen az ellenfél edzője sértegeti, inzultálja Robinson-t, aki otthagyja a pályát, és szétveri ütőjét. Rickey bíztatására visszamegy a pályára és a vezetésével győz a Dodgers, amely ezután szárnyalni kezd. A Dodgers (pontosabban Robinson) sikere nem mindenkinek tetszik és a Cincinnati elleni meccs előtt a nézők cukkolni kezdik Robinsont, ám ekkor csapattársa Pee Wee (Lucas Black) kiáll mellette, példát mutatva társadalmi szolidaritásból a kirekesztés ellen a nézőknek, szélesebb értelmemben az egész világnak. Noha a Dodgers végül elveszti a döntőt a New York Yankees-zel szemben, mégis később Robinson-t és néhány csapattársát beválasztják a "Baseball Hírességek Csarnokába", illetve a Robinson által viselt 42-es számú mezt az Amerikai Baseball-Liga örökre visszavonultatja, továbbá minden év áprilisában a Liga összes játékosa a legendás 42-es mezben játszik, Robinson emléke előtt adózva, aki nagyon sok afro-amerikai játékos előtt nyitotta meg a profi-liga kapuit.

Méghogy az úttörő mindig oly vidám, mint mókus fenn a fán. Gyanítom Jackie Robinson más véleménnyel lett volna erről, mert az utat kitaposni - sokszor mások számára - egyáltalán nem könnyű. Robinson története talán még azon nézők szívét is megérinti, akik nem konyítanak semennyit sem a baseball-hoz, mert azt mindenkinek értenie kell milyen lehet úgy játszani (átvitt értelemben élni), hogy közben körülötted szinte mindenki fütyül, huhog és melegebb éghajlatra küld. Ez az a pont, ahol az átlagnéző a film részesévé válik, hisz a kirekesztés vagy épp a gyűlölködés mindannyiunkat érintő társadalmi probléma lehet és ezt a motívumot a film készítői nagyszerűen használták fel arra, hogy egyrészt szimpatikus legyen számunkra a főhős, másrészt egy kicsit beleérezzük magunkat azon emberek helyzetébe, akik hasonló módon élnek, kirekesztve, mint Robinson a filmben. És ekkor tud igazán jól jönni egy barát, aki segít a bajban, megfogja a kezünket és azt mondja: "Nyugi, nem vagy egyedül". Csodálatos film.

The Place Beyond The Pines (Túl a fenyvesen)

Ha valaki egyszer tanulmányt szeretne írni arról, hogyan csesszünk el egy jól induló filmet, akkor a Túl a fenyvesen címűt igen nagy baráti szeretettel ajánlanám neki. Pedig óriási várakozásokkal teli ültem le megnézni: wáá Eva Mendes, Ryan Gosling és Bradley Cooper (micsoda szereposztás) egy filmben és a történet is jónak ígérkezett az előzetes alapján. De én még filmben ekkorát nem csalódtam az utóbbi időben, mint ezen. Sőt így utólag azt mondom, hogy kár volt leforgatni, kár a beleölt pénzért és időért. Mert hát miről is akarna ez a film szólni ugyebár? Ezzel a befejezéssel (és most lelövöm a poént) kb. arról, hogy tudni kell megbocsátani, meg hogy értelmetlen a bosszú. Csak könyörgöm ezért kár volt filmet forgatni, pláne ilyen hosszút, teljesen indokolatlan a 140 perc játékidő, hisz a világban egy csomó embert ér ilyen-olyan megaláztatás, keserűség, amit kénytelen "lenyelni", kvázi totál értelmetlen erről még filmet is csinálni. Továbbá az sem tetszik benne, hogy a tehetős ember már megint felfelé bukik, hisz Bradley Cooper-t megválasztják New York államügyészének, míg szerencsétlen csóró gyerek (Dane DeHaan), aki nem elég, hogy apa nélkül nő fel, de gyaníthatóan egész életében "szopni fog", úgy mint ahogy apja is elég nehéz körülmények közt volt kénytelen élni, szinte napról-napra élt. Hol itt a társadalmi igazságosság, a kompenzáció, a remény a nehéz körülmények közt élőknek? Legalább lábon lőtte volna a végén Cooper-t és akkor azt mondom valamennyire fifty-fifty a story, de így?

A story pedig jól indul, Luke Glanton (Ryan Gosling) egy nehéz körülmények közt élő motoros kaszkadőr, artista vagy valami ilyesmi, akinek egy futó kapcsolatából fia születik (Dane DeHaan) egy Romina (Eva Mendes) nevű nőtől. A nőnek azonban van egy élettársa, ezért szó sem lehet arról, hogy összeköltözzenek vagy együtt éljenek. Luke úgy érzi kötelessége gondoskodnia fiáról, ezért jobb híján bankrablásra adja a fejét, miután kilép a cirkuszból és megismerkedik Robin-nal (Ben Mendelsohn), aki segít neki a rablásokban. Ám az egyik akció balul sül el és Luke-ot lelövi az akkor még járőrként dolgozó Avery Cross (Bradley Cooper), és gyakorlatilag Gosling halálával a filmmek is annyi egyúttal. Ezután azt láthatjuk, hogyan emelkedik fel egyszerű járőrből államügyésszé Avery, többek közt korrupt rendőrkollegáit is bemószerolva. 15 évvel később Avery fia apjához költözik és egy iskolába jár Jason-nal (Dane DeHaan), akinek fogalma sincs róla, hogy kivel haverkodik össze egészen addig, amíg egy házibulin rá nem jön, hogy bizony Jack nem más, mint annak az Avery-nek a fia, aki 15 éve megölte az apját. Jason úgy dönt bosszút áll és megöli Avery-t és Jack-et, ám a végén meggondolja magát, feltehetően azért, mert látja, hogy Avery-t nagyon bántja ez a 15 évvel ezelőtti dolog és végül életben hagyja, majd elmenekül és apja példáját követve Jason is elkezd motorozni.

Na az ilyen filmekre szokás azt mondani, hogy van, de minek film. Próbálom megfejteni, hogy mi lehetett a célja ezzel a rendezőnek, Derek Cianfrance-nak, de valahogy nem sikerült rájönnöm eddig. A film ugyanis megfoszt bennünket attól az élménytől, amiért oly sokan nézünk filmet: vagyis, hogy győz az igazság; főhősünk sorsa jóra fordul (hát ez nem derül ki), persze, ha Bradley Cooper a főhős akkor teljesül ez a feltétel; netalántán még a szerelem is megtalálja stb. Ezek közül egyik se jött be a filmben, vagyis illúzióromboló a film. Értem én, hogy dráma és ott "nem kell mindig kaviár", na de könyörgöm így totál üres az egész, ráadásul iszonyatosan vontatott, sokszor percekig nem történik benne semmi érdemleges. Úgy gondolom elég feledhető alkotás, ritkán írok ilyet, de megtekintését nem igazán ajánlom maximum azoknak, akik annyira ráérnek, hogy unalmukban azon gondolkoznak önkezükkel véget vetnek életüknek, de nem nekik sem, mert ezután a film után elég nagy az esély rá, hogy tényleg megteszik. Pocsék film.

Red 2

Végy egy fegyverbuzi idiótát (John Malkovich), egy nyugdíjas CIA-ügynököt (Bruce Willis), egy viszonylag csinos ügyintézőt (Mary-Louise Parker) és egy karakán idős hölgyet (Helen Mirren), mindezt szórd meg 3 kanál akcióval, 2 kanál humorral és lehetőleg a szerepeket ismert színészeknek add és kész is a RED. 3 évvel ezelőtt a siker receptje adott volt, tehát 4 különböző karakter, akik kénytelenek együttműködni, ha jót akarnak (tudom, hogy Morgan Freeman is ott volt, de ő sajnos az első részben meghalt, így gondoltam kihagyom a felsorolásból). Márpedig miért is nem akarnának nekünk nézőknek jót. Pedig, hogy be volt ijedve mindenki: mondván 4-5 nagy színész még nem garancia a sikerre. Dehogyisnem, ez a 4-5 név volt pontosan a garancia rá, és én úgy érzem ezen film sikere is kellett ahhoz, hogy utána sorozatban jöjjenek a "soksztáros" akciófilmek, mint pl. a Feláldozhatók 2 (az már más kérdés, hogy nem mindegyik lett sikeres, nyílván nem csak a színészeken múlik a dolog, hanem a forgatókönyvön is, de a jó színészi játék akkor is kell ahhoz, hogy egy film igazán jó legyen és a RED esetében ez meg van). Ezen filmekkel kapcsolatban meg kell említeni azt is, mintha ezek a sztárok saját magukat akarnák kifigurázni (grindhouse-effektus), üzenve ezzel legnagyobb kritikusaiknak: tudjuk mi, hogy milyenek vagyunk, nem vagyunk mi olyan ostobák, de nekünk is meg kell élni valamiből, így túl a sokadik X-ünkön. Az említett nevekhez hozzácsaptak a 2. részre egy orosz ügynököt (Catherine Zeta-Jones) és egy minden hájjal megkent tudóst (Anthony Hopkins) is, csakhogy teljes legyen a sztárparádé.
A győztes csapaton ne változtass elv alapján az alaptörténeten sem variáltak sokat megint bérgyilkosok és ügynökök egész hada üldözi főhőseinket. A történet középpontjában egy atombomba (amely képes megváltoztatni a világhatalmi erőviszonyokat) és az azt megalkotó Dr. Edward Bailey (Anthony Hopkins) áll, egy látszatra hibbant fizikus, aki 32 éve elmegyógyintézetben él és aki még a hidegháború idején készítette az atombombát, amit az amerikaiak a "Nadragulya-akció" keretein belül darabonként Moszkvába csempésztek, amit Bailey fel akart robbantani, és ezért diliházba zárták. Ebben az 1976-os akcióban részt vett többek közt Frank Moses (Bruce Willis) és Marvin Boggs (John Malkovich) is. Mivel az akció az Internet-nek "hála" nyílvánosságra kerül, ezért az abban részt vevőket az amerikai hatóságok megpróbálják likvidálni, többek közt Jack Horton (Neal McDonough) vezetésével, aki meggyőzi feletteseit és a világot arról, hogy Frank és Marvin terroristák és ezért meg kell ölni őket, nehogy rossz kezekbe kerüljön a bomba. Horton ennek érdekében egy bérgyilkost, Han-t (Lee Byung-Hun) is rájuk küld, akit később Frank a saját oldalukra állít, illetve az MI6 felbérli Victoria-t (Helen Mirren), hogy ölje meg őket, de természetesen ő is inkább a csapatnak segít. A bombát szeretné megszerezni az orosz ügynöknő, Katja (Catherine Zeta-Jones) is, akinek korábban viszonya volt Frank-kel és emiatt közte és Sarah (Mary-Louise Parker) közt komoly rivalizálás alakul ki, ám végül Katja-t megöli Bailey és Horton, akik ugye szintén a bombát szeretnék, és ennek érdekében Horton korábban alkut kötött Bailey-vel, aki nem elmebeteg, hanem egy rafinált tervet eszelt ki (bár, hogy erre mért várt 32 évet azt nem tudom xddd), ugyanis miután megkaparintják a bombát egy általa kifejlesztett ideggáz segítségével megszökik a bombával együtt. Frank és csapatának feladata, hogy megállítsa Bailey-t és megmentse a világot, tisztára mosván nevüket na és persze, hogy lerázzák az őket üldözőket.

Nyugodt szívvel állíthatom, hogy a 2. rész még az elsőt is felülmúlja, még akkor is így van, ha a story kicsit zavaros és nehezen követhető lett, ettől függetlenül sajnos egyáltalán nem biztos, hogy nagyobb kasszasiker lesz. Hála Istennek a rendezőcsere sem jelentett nagy változást (ezúttal Dean Parisot rendezett és nem Robert Schwentke), kvázi ugyanazt kaptuk mint korábban, sőt még jobbat is ugye. Bruce Willis végre megint elemében volt, ez már megközelítette a Die Hard 3. szintjét, de érdekes mód nem kellett ide a McClane-izmus, hogy szórakoztató legyen Willis, hiszen korábban is megcsillogtatta ő már remek humorérzékét egyéb filmekben, persze sokat dobott John Malkovich is és az ő őrült paranoia-ái és "konfliktuskezelési technikái" is a filmen. Na és Helen Mirren kezében az a fegyver esküszöm jobban áll, mint pornószínésznő kezében a bráner. Morgan Freeman hiányát úgy gondoltam nehéz lesz pótolni, de tévedtem: Anthony Hopkins megint nagyot nyújtott szokásához híven, nem esett nehézére az elmebeteget eljátszani, hisz már megjelenésében is szinte olyan, mintha az volna; Zeta-Jones-tól pedig az is elég lett volna nekem, ha csak szoknyában mutatják jó sokáig, de nem ő még úgy gondolta "színészkedik" is egy kicsit (áá micsoda perverz egy nő), egyszóval remekül csöppentek bele szerepükbe. Összességében: ismét jól sült el a sztárparádé, amely inkább vígjátéknak mondható és nem akciófilmnek, mert az akciójelenetek  finoman szólva is "nevetségesek" (egyfajta paródia), de pont ez a film védjegye. Várom a következő részt, remélem lesz.....

Only God Forgives (Csak Isten bocsáthat meg)

Már a film címe is arra utal, hogy valami nem mindennapi film tárul elénk eme alkotásban, de ha csak figyelemfelkeltés gyanánt választották ezt a címet az is érthető, hisz valahogy el kell adni a terméket. Nicolas Winding Refn egy zseni és a filmjei mindig "érdekesek". Mégpedig azért, mert egy látszatra pofon-egyszerű történetből is képes valami egészen hihetetlenül művészit kanyarítani (lásd legutóbbi filmjét a 2011-es Drive-ot, amit sokan az adott év legjobb filmjének tartanak), ha ugyanis lecsupaszítanánk a filmet rájönnénk arra, hogy egy totál átlagos filmet látunk. Nem lennék meglepődve, ha Refn titokban porszívóügynök lenne vagy telemarketinges, mert nagyon ért ahhoz, hogyan tupírozzon fel látszatra lagymatag filmeket egészen mesterivé. És talán pont ez is a baj egyben, mert a néző nem tudja eldönteni, hogy ez most művészet akarna lenni vagy inkább valamifajta paródia. Persze az is lehet, hogy a dán Refn számára a filmrendezés pont ezt jelenti, vagyis mindkettőt. Bár az a tény, hogy a Cannes-i filmfesztiválra készült talán inkább a művészi jelleget erősíti. Refn idecsábította aktuális haverját Ryan Gosling-ot is a filmbe (talán ő az egyetlen nagynév), de például Kristin Scott Thomas feltűnése igencsak megdobogtatta a szívem. A filmet pedig a küzdősportok egyik Mekkájában Thaiföldön forgatta le.
Julian (Ryan Gosling) egy Thaiföldön élő amerikai, aki egy thaibox-klubot üzemeltet, de ez csak álca, valójában drogkereskedésből él bátyjával, Billy-vel (Tom Burke). Egy jól sikerült üzlet után Billy megerőszakol és megöl egy 14 éves prostituáltat. A helyi rendőrfőnök, Chang (Vithaya Pansringarm) bíztatására a lány apja megöli Billy-t. Ezután megérkezik a városba Billy és Julian anyja, Crystal (Kristin Scott Thomas), aki kézbe veszi a dolgokat, Julian-t noszogatja, hogy álljon bosszút a rendőrfőnökön Billy haláláért. Elkezdődik az értelmetlen szemet-szemért harc köztük és a rendőrfőnök közt, míg végül Chang kerül ki győztesen a történetből, miután megöli Crystal-t és megnyomorítja (levágja mindkét karját) Julian-t.

Megállapíthatjuk, hogy értő kezek alatt egy átlagos film is nagyot tud durrani. A képi világ, a színek már-már Danny Boyle műveit idézték fel bennem. A mondanivaló is teljesen egyértelmű: mi emberek rohadtul barbárok, állatok vagyunk, tetteinket sokszor csak a kicsinyes bosszú vezérli (szemet szemért) és nem tudunk ezen felülemelkedni és tényleg csak Isten bocsáthat meg ezért, illetve a bosszút kiváltó okért. A film egyetlen hibapontja a túlzott agresszió, illetve annak puritán ábrázolása (sok a véres jelenet), dehát gondolom ez is a művészi jelleget volt hívatott emelni. A tempó lassú, dehát mit várunk egy dán rendezetől, a szereplők sokszor csak bambán néznek ki a fejükből (itt jegyzem meg, hogy ha Gosling nem változtat ezen a bamba stílusán Oscar-ra nem nagyon számíthat szerintem, bár ebben a filmben ez kellett nyílván), minimalista, de mégis remek az egész. Hatalmas rajongója lettem Refn-nek és várom az újabb alkotásait. 

Bosszútól fűtve (Dead Man Down)

"Édes a bosszú" - tartja a mondás. Se szeri se száma azon filmeknek, ahol a cselekmény ekörül forog. A Bosszútól fűtve című film is ezt az egyébként népszerű "motívumot" igyekszik meglovagolni. Mert hát, ha valaki "elbánik" velünk, vagy keresztbe tesz az a minimum, hogy ezt visszakapja (főleg, ha valamilyen maradandó kárt okoz, vagy megöli valamelyik szerettünket, mint a filmben) a kölcsön kinyír visszajár elve alapján. A filmet a dán Niels Arden Oplev rendezte, korábban a 2009-es, A tetovált lány is az ő nevéhez fűződik és magával is hozta a filmbe az ottani főhőst Noomi Rapace-t is, a másik főszerep Colin Farrell-é lett, de feltűnik Dominic Cooper, Terrence Howard vagy épp Isabelle Huppert is a filmben. A skandináv rendezés általában azt jelenti, hogy kicsit lassabban csordogál a film (bár ez nem mindig hátrány), de itt talán az volt, ezért komoly kritikát is kapott, de én több negatívumot nem véltem felfedezni a filmben.
Kerick László (Colin Farrell), egy magyar mérnök, aki az USA-ba költözik feleségével és lányával. Az az ingatlan, amiben laknak azonban kell egy Alphonse (Terrence Howard) nevű (ingatlanban utazó) maffiavezérnek, ezért rátörnek az ott élőkre, amely során László kislányát megölik. Később Alphonse (gyaníthatóan azért, hogy ne maradjanak tanúk) felbérel egy albán maffiabandát, akik megölik László feleségét (és ők úgy hiszik Lászlót is). László ezután eldönti bosszút áll kislánya és felesége gyilkosain, Victor álnéven beépül Alphonse bandájába és elkezdi aprítani a vezér csapatát. Később az egyik albánt is megöli, így próbálja egymás ellen fordítani Alphonse-t és az albánokat, ami a végén sikerül is neki, illetve egy helyre próbálja csalni az albánokat és Alphonse embereit, hogy könnyebb legyen leszámolnia velük. Egyik gyilkosságának szemtanúja lesz László szomszédja, Beatrice (Noomi Rapace) a "Girlnextdoor", aki ugyan csinos lány, de van egy csúnya sebhely az arcán (autóbalesetben szerezte), amiért szeretne bosszút állni azon a gázolón, aki ezt tette vele és aki mindössze 3 hét börtönt kapott ezért. Így hát megzsarolja László-t, hogy vagy megöli a gázolót neki, vagy elmegy a rendőrségre és átadja a gyilkosságról készített video-t a zsaruknak. László-nak nincs más választása belemegy a dologba, cserébe a lány segít neki. Kettejük bosszúhadjárata közelebb hozza egymáshoz őket és a végén (miután László leszámol Alphonse-zal és embereivel, valamint az albánokkal) mindketten rádöbbennek, hogy talán még a bosszúnál is van jobb dolog az életben.

Nos lehet, hogy Colin Farrell-nek és Noomi Rapace-nak nem volt páncélja és pörölye vagy maskarája, de számomra ők voltak az "igazi  bosszúállók" ebben a filmben, hiszen mindkettőjük esete valóban igazán bosszúra okot adó esemény: egy megnyomorított nő és egy gyermekét és feleségét elveszítő gengszter, még akkor is, ha végül Colin nem öli meg a nőt elgázoló férfit (hiába a szerelem csodákra képes még a bosszúvágyra is gyógyír lehet). Mi ez, ha nem igazi bosszú-motívum (a mentsük meg a világot a földönkívüli szörnyektől című történet ehhez képest bizonyos szempontból kismiska). Ráadásul külön öröm számomra, hogy az utóbbi időben bizony igencsak B-kategóriás színésszé avanzsáló Farrell most valamit javított a renomén a Dead Man Down-nal, mert a legutóbbi filmjei (pl. a Hét pszichopata és a si-cu vagy a London Boulevard) már-már Jason Statham-i "színvonalat" kezdtek megütni. Inkább kevesebb, de minőségibb filmet kedves Colin. Egy kicsit érthetetlen is számomra, hogy miért nem lett nagyobb kasszasiker (talán kevés volt a hype és PR-tevékenység körülötte, illetve a tengerentúlon egy időben ment a cukormérgező Óz, a hatalmas-sal és mellette nem rúghatott sajnos labdába), azt meg végképp nem értem, hogy a magyar mozik miért nem mutatták be nálunk is ezt a remek filmet.

Farkas (The Wolverine)

A Marvel egyszerűen telhetetlen! Ez a gondolat fogalmazódott meg bennem miután megtekintettem a Farkas című filmet. Nem elég, hogy idén elkezdték felvezetni a Bosszúállók 2-t (a Vasember 3-mal és a novemberben érkező Thor 2-vel), de olybá tűnik, hogy nem elégszenek meg ennyivel és meg akarják csinálni a mutáns lényekről szóló X-Men képregény-univerzumot is, amely egyik fontos eleme lehet ez a film (egyébként ezt onnan gondolom, hogy a film stáblistájánál lesz egy kis meglepetés, de többet nem mondok róla). Tudjuk, hogy a pénz nagyúr Hollywoodban, hiszen ha megnézzük az elmúlt évek bevételi adatait, akkor tisztán látszik, hogy nagy üzlet képregényfilmet készíteni (talán 1-2 bukott meg eddig), így máris érthető mi készül itt kérem. Továbbá, ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy Rozsomák az egyik legnépszerűbb képregényhős, akkor már értjük is miért kellett őt is belevonni a történetbe. Ugyan ez még csak a 2. film, amelyben Farkas a főszereplő (a 2009-es X-Men kezdetek: Farkas után), de már a 6. X-Men film a sorozatban, és ki tudja hol a vége, bár elég kesze-kusza az egész. A film alapjául az 1982-es Wolverine képregény Japán-szériáként emlegetett része szolgált. A filmet eredetileg Darren Aronofsky rendezte volna, de ő a 2011-es Japánt sújtó földrengés és cunami miatt visszakozott, így James Mangold-é lett a lehetőség, a főszerep pedig ki másé, mint Hugh Jackman-é.

A film története klasszisokkal jobb szerintem, mint mondjuk a Vasember 3., vagy a Superman-filmé, talán egy gyengébb C. Nolan film szintjét el is éri komplexitásban (na jó ez erős volt, de ez inkább dícséret volt a részemről). 1945-ben járunk épp Nagaszaki-ra akarják ledobni az atombombát, amikor Farkas (Hugh Jackman) megment egy japán tábornokot, Yashida-t egy fogolytáborban. Ugrunk az időben, napjainkban Farkas remeteként tengeti napjait, ráadásul rémálmok gyötrik Jean Grey (Famke Janssen) miatt, akit megölt korábban. Yashida azóta már egy jól menő vállalat vezetője, ám haldoklik, ezért Yukio (Rila Fukushima) - aki Yashida alkalmazottja, egyfajta jövőlátó mutáns - felkeresi Farkas-t, hogy látogassa meg Yashida-t, aki köszönetet akar neki mondani, amiért anno megmentette az életét. Valójában azonban arra akarja kérni Farkas-t, hogy különös képességét, nevezetesen azt, hogy halhatatlan adja oda neki (szerinte ugyanis Farkas-nak nyűg ez a képesség). De Farkas nem egyezik ebbe bele, ezután Yashida meghal, vagy legalábbis úgy tűnik. Kiderül, hogy halála után a vállalatát nem fiára Shingen-re (Hiroyuki Sanada), hanem unokájára Mariko-ra (Tao Okamoto) hagyta, amiért Shingen meg akarja ölni Mariko-t. Farkas természetesen megvédi Mariko-t (többek közt egy halom nindzsát is lekaszabolva), később szerelmi viszony is kialakul köztük. Mindeközben Yashida orvosa Vipera (Svetlana Khodchenkova) azon mesterkedik, hogy Farkas halhatatlan képességét megszerezze, ehhez legyengíti a szervezetét egy vírussal. Vipera voltaképpen Yashida-val összefog (aki nem halt meg valójában, csak a film végén) és közösen próbálják megszerezni Farkas képességét (még egy hatalmas ezüst szamuráj-robotot is bevetnek), ami nem sikerül, illetve Farkas a rabul ejtett Mariko-t és saját magát is megmenti Yukio segítségével. Majd ezután Mariko lesz a Yashida műszaki cég vezetője és Yukio pedig Farkas testőre.

Tulajdonképpen nem volt ez olyan rossz film, én például nem vagyok X-Men rajongó, de nekem bejött. Néhány hiba azért van a filmben: kevés az igazi akciójelenet, ha már nindzsák vannak benne, akkor legyen aprítás ezerrel (viszont a végén a nindzsák elleni harc az tűrhető volt); a Jean Grey-féle hallucinációkat is talán lehetett volna hanyagolni, persze lehet, hogy annak még lesz jelentősége, ki tudja, illetve nagyon sokat "fetreng" a filmben Farkas, ami nem válik előnyére karakterének. Továbbá lehetett volna kicsit több poén is benne, de akkor lehet elmentünk volna a Vasember 3 irányába, ami nem biztos, hogy ez esetben szerencsés lett volna. Pozitívum viszont Jackman játéka, nem emlékszem rá, hogy játszott-e már rosszul (nyílván színházi tapasztalata is segítheti ebben) bármely filmjében, noha ez a nagyon kemény vagyok karakter nem biztos, hogy az ő világa. Összességében: nem egy Bosszúállók, de nálam az unásig Istenített Vasember 3-at (amit elég gyerekesnek tartok) és a Superman-filmet símán veri.

The Smurfs 2 (Hupikék Törpikék 2)

Gyermekkorunk egyik nagy kedvence volt a Hupikék Törpikék című animációs sorozat (legalábbis nekem az volt gyermekként), mondhatni megunhatatlan darab. 2 évvel ezelőtt a Columbia Pictures és a Sony Pictures Animation úgy döntött, hogy a belga Peyo által fémjelzett nagysikerű rajzfilmsorozatból csinál egy egész estés mozit, amely természetesen nagy siker lett. Idén itt a 2. része, és a Törpikék befejező része 2015-ben jön majd, merthogy trilógia lesz belőle mindenki meglássa. A nagy siker nyílván nem kizárólag a cuki törpöknek köszönhető, hanem annak is, hogy  - valljuk be férfiasan - nekünk felnőtteknek látva ezt a rajzfilmet egy kicsit a gyerekkorunkat juttatja eszünkbe, talán még néhány könnycsepp is legördül közben az arcunkon, tehát amolyan igazi családi program ez a film. Noha a kritikusok zöme "lehúzta" a Törpikék-ről szóló animációs filmet (akárcsak az első részt), mégis úgy gondolom érdemes tenni egy próbát vele, az a közel 100 perc egyáltalán nem nagy időpazarlás.

A napnál is világosabb, hogy animációs filmről lévén szó nem a történet zsenialitását kell magasztalnunk és igazán mélyenszántó gondolatokat sem ébreszt a film (bár talán még az is van benne). Akárcsak az előző részben, illetve az animációs filmsorozatban a gonosz Hókuszpók megpróbálja megkeseríteni a törpök életét, el akarja kapni őket, hogy varázsfőzetet készítsen (ehhez kell Törpapa titkos receptje, amit pl. Törpilla is ismer), amelynek segítségével törpöket varázsolhat és belőlük hatalmas varázserőt nyerhet ezáltal ki. Hókuszpók a 2. részben már egy sikeres Párizs-i varázsló, akinek varázsereje csökken, ezért kell neki Törpilla, illetve a titkos recept, amely segítségével Hókuszpók "világuralomra" tör, vagy legalábbis azt szeretné, hogy mindenki a lába előtt heverjen. Ennek érdekében ördögi tervet eszel ki: törphasonmásokat, ún. komiszokat teremt (varázsol), akik elrabolják Törpilla-t. Éppen Törpilla szülinapjára készülnek a törpök, ám mivel senki nem árulja el Törpilla-nak, hogy milyen meglepetést fog kapni, ezért megsértődik és dacból otthagyja őket, így tudják őt elrabolni a komiszok, vagyis Vexy, akit Hókuszpók küldött oda egy mesterséges átjáró segítségével. Természetesen "aprajafalva lakói" összefognak Törpapa vezetésével, hogy megmentsék hőn szeretett Törpillájukat, amely sikerül is nekik néhány hús-vér ember (többek közt régi barátjuk a New York-i Patrick Winslow) segítségének is köszönhetően, akivel Párizsba mennek Hókuszpók után. Na és persze ők is és falujuk is megmenekül Hókuszpók-tól, akit macskájával, Sziamiau-val együtt visszaküldenek régi kis romos kastélyukba.

Igazából nem értem a kritikusok fanyalgását, miszerint csak és kizárólag a gyerekeknek szól a film és, hogy tele van gyerekes poénokkal, illetve semmi újat nem hozott (mondjuk ebben azért van valami, nagyon hajaz a story az első részre). De kérdezem naívan mégis mit vártak tőle, a Smurfs-brand megcsúfolása lett volna, ha valami Disney-féle szirupot kellett volna végignézni, vagy egy teljesen más történetet próbáltak volna ránk "erőltetni". Ráadásul szerintem a poénok is viszonylag rendben voltak, én remekül szórakoztam rajta. Úgy gondolom, ha az ember tudja mit várhat egy ilyen típusú animációtól, akkor nem fog csalódni, mert én eleve nem tettem magasra az elvárásaimat (főleg az első rész után) és így nem is kellett csalatkoznom. Az utóbbi időben készültek már ennél sokkal rosszabb animációs filmek is, amelyeket számomra érthetetlen módon igencsak agyonmagasztaltak. Abban viszont egyetértek a kritizálókkal, hogy nem lett egy maradandó alkotás, viszont egy megnézést mindenképp megér.

Grown ups 2 (Nagyfiúk 2) elemzése

Az egyik legjobban fizetett Hollywood-i férfiszínész Adam Sandler. Nem mondanám, hogy nagy rajongója vagyok, nagyjából 5 ujjam elég lenne, hogy összeszámoljam azon filmjeit, amelyek tetszenek. (pl. Távkapcs, Kellékfeleség). Ebből következik, hogy a Nagyfiúk 2. része sem hozott igazán lázba, dacára annak, hogy az első rész viszonylag nézhető volt, de ugye az igazi filmrajongó igyekszik "mindent" megtekinteni. A filmet Dennis Dugan jegyzi, de producerként Adam Sandler is közreműködik (sajnos ez látszik is rajta). Sandler mellett Kevin James, Chris Rock, David Spade és Salma Hayek próbál minket szórakoztatni (utóbbi inkább remek külsejével domborít). 

Most egy rövid történet-ismertetésnek kéne jönnie, de mivel a film készítői elfelejtettek történetet csinálni, illetve az elég sekélyes és semmitmondó lett, így én is hanyagolnám mindezt. Talán annyi, hogy 3 évvel a nagy "buli" után ezúttal Lenny Feder (Adam Sandler) összegyűjti régi barátait, hogy megint kieresszék a gőzt Lenny házában egy retrobuli keretében (a buli előtt még összetűzésbe keverednek néhány fiatallal, akiket a végén lerendeznek). A gyerekeik pedig eközben bebizonyítják szüleiknek, hogy már nem is olyan gyerekek, mint szüleik gondolnák (durván ennyi a story). És itt jön a képbe Sandler, aki úgy gondolta, hogy majd elég lesz a mostanában oly divatos alpári poénok és Salma Hayek teste arra, hogy feldobja vele ezt a "csodát". Az első résznek legalább volt story-ja, itt már az sincs, csak a béna, fárasztó poénok tucatja. Ezek után nem is lepett meg, hogy Rob Schneider nem vállalta a 2. részt, pedig az ő filmjei se piskóták gagyiság és zsibbasztó poénok tekintetében, de ez még szerintem neki is sok, vagy inkább kevés volt.

Azokkal a filmkritikusokkal értek egyet, akik szerint ez már nem is film volt, hanem valami iszonytatóan fárasztó, történet nélküli, erőltetett zagyvaság. Vannak, akik szerint ez a film társadalomkritika lenne, én ezzel nem értek egyet (de ha az is volna, annak rémgyenge), szerintem Adam Sandler egyszerűen elfáradt (nincs ötlet), nincsenek már új, ütős poénok, kvázi nincsenek jó filmjei sem mostanában. Tulajdonképpen már az előző filmje az Apa ég! is igencsak kiverte nálam a biztosítékot primitivitás tekintetében (de ott még legalább volt egy-két jobbacska poén), de a Nagyfiúk 2. még ezt is alulmúlja. Én tényleg őszintén remélem, hogy még valaki idejében elkapja Sandler-t azon a bizonyos lejtőn (mert úgy tűnik az utóbbi filmjei alapján, hogy igen erőteljesen elindult rajta lefelé), mert ez bizony nagyon kevés volt, de azt is mondhatnám, hogy kikérem magamnak, hogy ilyen ótvart hulladékokkal fárasszanak, és úgy érzem nem lennék egyedül ezen véleményemmel.

Női szervek (The Heat) elemzése

Sandra Bullock és Melissa McCarthy egy filmben, na ne má'......márpedig de má'. Paul Feig (Koszorúslányok rendezője) legújabb akció-vígjátékában a mindig kimért, hűvös Sandra Bullock egy FBI-ügynököt alakít, míg Melissa McCarthy egy Boston-i zsarut. Jó zsaru, rossz zsaru tipikus esete forog fenn vagy inkább azt mondanám a művelt zsaru és a proli zsaru filmje ez. Nem először fordul elő, hogy látszatra 2 teljesen különböző karaktert tesznek egymás mellé (nyílván ebből több vicces jelenet hozható ki így), a kérdés az ilyen típusú filmeknél mindig az, hogy kinek az akarata érvényesül (mármint a rendező és a forgatókönyv írója szerint melyik érvényesüljön). A film megtekintése után megállapíthatjuk, hogy inkább a trágár-zsaru nyerte ezt a párharcot (sajnos vagy nem sajnos mindenki döntse el maga), én személy szerint nem rajongok a pisi-kaki poénokért, sőt büntetném azon filmeket, amelyben ilyen van. A film érdekessége, hogy a sok trágárság ellenére is még élvezhető, hiszen vannak benne azért jó poénok is (főleg McCarthy kisasszony van elemében). A film gyenge pontja inkább a story primitivitása, már megint egy kábszer-vezért kell elkapni (micsoda újítás) a 2 zsarunak, dehát azt azért lehetett sejteni, hogy nem a fergeteges story fog ámulatba ejteni minket.

A kimért, tudományos tézisekre alapozó, FBI-ügynököt Sarah Ashburn-t (Sandra Bullock), akit kollégái nem igazán kedvelnek pont ezek miatt és aki még mindig szingli Boston-ba rendelik, ahol a szabad-szájú helyi zsaru Shannon Mullins-szal (Melissa McCarthy) közösen az a feladatuk, hogy egy Boston-i drogbárót, Simon Larkin-t (Taran Killam) kézre kerítsék, csakhogy Larkin nem más, mint a rendőri állomány tagja és Adam néven fut, aki mindent megtesz, hogy hátráltassa a nyomozást. A 2 nő megismerkedése nem megy zökkenőmentesen (elsősorban Mullins-nak köszönhetően). A nyomozás előrehaladtával szépen fokozatosan sikerül felderíteni a kereskedő hálózatot és annak vezetőjét (Mullins öccsének segítségével is, akit később megpróbál megölni a maffia és ezután elakad a nyomozás egy időre, de a 2 nő ezután radikálisabb eszközökhöz folyamodik), akit természetesen a végén elkapnak, amiért Mullins-t ki is tüntetik, illetve a végén a 2 nő között is barátság alakul ki a kezdeti marakodás helyett.

Egyértelmű, hogy vígjáték lévén inkább a poénokon van a hangsúly és nem a történeten, majdnem olyan volt számomra, mintha előre megírtak volna benne bizonyos jeleneteket (a poénokra kihegyezve) és ezeket illesztették össze aztán egy egész filmmé. Kicsit sajnálom, hogy sok benne a trágárság, mert anélkül kifejezetten jó film lenne, de talán így sem olyan rossz. A gyengébb story miatt felértékelődik a színészi játék, el kell ismerni mind Sandra Bullock, mind pedig McCarthy kiváló színésznők, vagy legalábbis ebben a filmben jól játszottak mindketten (hisz láttunk már tőlük gyengébb alakítást is), ha ez nem így lenne élvezhetetlen lenne a film.

Stand up Guys (Született Gengszterek)

Hiába no: a barátságnál nincs fontosabb - akár ez is lehetne a címe a Született Gengszterek című akció-vígjátéknak, amelyben 3 nagy öreg Christopher Walken, Al Pacino és Alan Arkin próbálja azt bebizonyítani  nekünk, hogy "nem csak a 20 éveseké a világ". A filmet Fisher Stevens rendezte, neki ez a 2. nagyobb filmes élménye (szép kihívás). Kezdő rendezők esetében ritkán születik nagy alkotás és hát ez sem igazán az. Miért érdemes akkor megnézni egyáltalán? 

Elsősorban a 3 zseniális színész miatt: Christopher Walken remek karakter-színész (szinte bármit képes eljátszani), remekül hozza a jólfésült úriember szerepét; Al Pacino mostanság elég kevés igazán jó szerepet kap, de itt megint megcsillantja kiváló színészi képességeit no és ott van Alan Arkin, aki egész egyszerűen nem tud rosszul játszani, bár elég kevés szerep jut neki a filmben, de az maradandó lett.

Doc (Christopher Walken) épp a börtön előtt várja 28 év rabság után szabaduló társát Val-t (Al Pacino), akit igyekszik szárnyai alá venni és segít neki visszailleszkedni a "kinti" életbe. Rögtön egy kis kurvázással kezdik, majd irány a helyi lokál, ahol Val kicsit túlpörög és kórházban köt ki. A kórházban megtudják a nővértől, (aki régi haverjuk Hirsch lánya), hogy Hirsch egy idősek otthonában van. Kihozzák onnan és, mint a régi szép időkben újra összeáll a nagy trió, nem is tétlenkednek sokat (rablás, leszámolás), ám a végén Hirsch az autóban ülve meghal. Talán ekkor jön rá Doc, hogy a barátság mindennél többet ér: ugyanis Doc feladata nem csak az, hogy pátyolgassa Val-t, hanem, hogy megölje őt a helyi maffiavezér, Claphands (Mark Margolis) utasítására (mert Val miatt 28 évvel azelőtt meghalt egyetlen fia egy akció közben), de Doc nem tudja megtenni. Megpróbálja rábírni Claphands-et, hogy engedje el Val-t, ám az megfenyegeti Doc-ot: vagy megöli Val-t vagy a kicsi Alex-nek (Addison Timlin) annyi. Alex Doc unokája (ezt Alex nem tudja) és minden reggel abban a vendéglőben reggelizik, ahol Alex dolgozik. Végül Doc úgy dönt itt az ideje az utolsó akciónak (előtte még Alex-nek megírja, hogy ő a nagyapja és ráhagyja a lakását és némi spórolt pénzt) és Val-lal közösen megpróbálnak leszámolni Claphands-zel. A filmből ugyan nem derül ki mi a vége, ám sejthető, hogy ez volt az utolsó "bevetésük".

Nagyon remélem, hogy ez a film nem egyfajta "búcsúbuli" volt a 3 színésztől és fogjuk még őket látni igazán nagy filmekben még. Ez a 3 ember ugyanis nemcsak született gengszter, hanem született tehetség is, ami a színészi játékukat illeti: amit ők tudnak erről a mesterségről azt egyetemeken kéne oktatni. Bár a film story-ja eléggé feledhetőre sikerült, mégis hatalmas ötlet volt őket összeboronálni erre a filmre.

Man of Steel (Acélember) elemzés

Az idei esztendő egyik leginkább várt alkotása volt az Acélember. A Christopher Nolan rajongók számára mondhatni kötelező darab, közülük nem egy gyanítom bevéste a premier dátumát a kis noteszébe. Noha Nolan ennél a filmnél csak producerként tevékenykedett közre, azért így is grandiózus filmre lehetett számítani (ám sajnos nem igazán lett az bizonyos szempontból, de erről majd később - a szerk.). A film rendezésével Zack Snyder-t bízták meg (a Watchmen,  és a 300 korábbi nagy filmjei voltak neki), vagyis a látványvilág csodásnak ígérkezett. A film egyfajta reboot-ja lett volna az eredeti DCComics-féle Superman szériának. A Warner Bros és a DCComics nem titkolt célja, hogy ezzel a filmmel szeretnék útjára indítani (a Marvel-univerzum mintájára) saját képregény-folyamukat, amelynek első lépcsője az Acélember lenne. A film előkészületei már 2008-ban elkezdődtek, ám kisebb-nagyobb jogi viták miatt még várni kellett a forgatás megkezdésére. A főszerepre a relatíve ismeretlen Henry Cavill-t kérték fel (inkább külső adottságai miatt úgy gondolom), de feltűnik a filmben nagy kedvencem Amy Adams, továbbá Russell Crowe, Michael Shannon, Kevin Costner, Laurence Fishburne és Diane Lane is.

A film története tehát az eredeti képregényt követi, vagyis a Krypton nevű bolygó pusztulásnak indul (instabillá válik a magja), felrobbani készül, illetve a regnáló vezetés "töketlenkedése"  miatt Zod tábornok (Michael Shannon) erőszakkal át akarja venni a hatalmat a bolygón. Ennek hatására Jor-El (Russel Crowe), újszülött fiát egy másik bolygóra küldi, a Földre, ám űrhajójába beteszi még Krypton bolygó genetikai kódexét is, amely tartalmazza az adott bolygó lakosságának összes genetikai ismertetőjét azért, hogy majd egyszer újra lehessen telepíteni Krypton lakosságát egy másik univerzumban, illetve így fia is megmenekül. Krypton bolygó vezetése Zod-ot a fantom-zónába száműzi büntetésből, amiért az puccsot akart végrehajtani, ahonnan ő és csatlósai később kiszabadulnak és útjukat a Föld felé veszik, ahonnan jelet kapnak ( a jelet Superman véletlen küldi ki a világűrbe egy 10 ezer éve a jégtakaróban lévő űrhajóról). Így tudják meg, hogy Jor-El fia ott van, ugyanis Zod-nak a genetikai kódex-re fáj a foga, így újra telepíthetné Krypton lakosságát a Föld-ön, kiírtva ezzel a Föld-ét. A mi Superman-ünk  - aki Clark Kent néven egy Kansas-i farmercsalád fogadott fiaként nőtt fel és hatalmas erejét annak köszönheti, hogy a genetikai kódex benne születik újjá és egyesül - feladata pedig az lenne, hogy megvédje a Föld-et Zod-tól (akinek a genetikai kódex megszerzése érdekében el kéne pusztítania Superman-t), illetve helyes utat mutasson a Föld népének.

Bevallom őszintén vegyes érzéseim vannak. A látvány a sok CGI-nek hála tényleg fenomenális, de kb. ennyi a film összes pozitívuma. Tudom, hogy kicsit igazságtalan minden képregény-filmet a Bosszúállókhoz és a Batman-trilógiához mérni, de hogyha egyszer ezek a legjobbak akkor ez van, és sajnos ezekhez képest az új Superman-film a fasorban sincsen. Ráadásul a film egy égbekiáltó logikai hibával kezdődik (minek akarnák száműzni Zod-ot Krypton-ról, ha úgyis felrobban a bolygó...OMG  micsoda fail), de még ha csak ez volna az egyetlen probléma: sajnos a forgatókönyv egysíkúra, unalmasra sikerült, semmi csavar, váratlan esemény, csak a zúzás ezerrel. Rég rossz, ha egy rendező a látványt a forgatókönyv szerves részeként kezeli, márpedig itt ez történt, mert az inkább csak bónusz úgy, mint a remek filmzene (mondjuk legalább Hans Zimmer hozta a szintet, bár megjegyzem a Batman filmzenéje jobban ütött). Számomra csalódás volt még akkor is, ha a régebbi Superman filmekhez képest némileg jobb. Remélem a jövő nyáron érkező Justice League kárpótol majd emiatt.

Trance (Transz) elemzése

Egyik kedvenc rendezőm Danny Boyle, olyan filmeket köszönhetünk neki, mint például a 127 óra, Gettómilliomos, Trainspotting stb., szóval igazi nagymester (sajátos látásmóddal, képi világgal és ezeket nem fél alkalmazni, ha éppen szükség van rá). Legújabb filmje a Trance is tökéletesen beleillik ebbe a vonalba, bár elég megosztó film ezt elismerem: vagy nagyon lehet szeretni (főleg, ha az ember érti miről szól), vagy nagyon lehet utálni. Bár a film története elsőre bonyolultnak tűnik (valójában szerintem nem az csak nagyon kell figyelni rá), mégis tennék egy kósza kísérletet arra, hogy összefoglaljam mi vár arra, aki megnézi ezt a "remekművet".

Simon Newton (James McAvoy) egy aukciósház alkalmazottja, nem mellesleg nagy szerencsejáték-függő (hatalmas kártyatartozást halmoz fel). Tartozását kompenzálandó elhatározza, hogy meglovasít egy kb. 25 millió fontot érő festményt (Goya: Boszorkányok a levegőben című festményét) az aukciósházból. Mivel egyedül erre képtelen lenne kénytelen szövetkezni néhány alvilági fickóval, köztük Franck-kel (Vincent Cassel), aki kifizeti neki kártyatartozását, de cserébe Simon-nak el kell lopnia a festményt. Azonban akció közben Simon annyira beüti a fejét, hogy nem emlékszik rá, hogy hova tette a képet. Később Franck-ék megpróbálják erőszakkal kiszedni belőle, de a körömhasogatás sem segít a problémán. Végső elkeseredésükben egy hipnotizőr-nőhöz, Elizabeth Lamb-hez (Rosario Dawson) fordulnak, hogy kiszedje Simon emlékeiből, hol van a kép. Ám ahelyett, hogy rögtön megtudnánk hol van a kép, előtte másfajta emlékek kerülnek felszínre, mondhatni kezdödik a 2. félidő. Simon attól fél, ha kiderül hol a kép, megölik őt (később elővigyázatosságból Franck kivételével le is számol a bandával). A terápia során sötét titkokra derül fény: kiderül, hogy Simon anno felkereste Elizabeth-et, hogy terápiával gyógyítsa ki játékszenvedélyéből. Később kapcsolat is kialakult köztük, ám Simon rendkívül féltékeny volt a nőre és ez tettlegességig fajult. Mivel a zsaruk és az ügyvédek sem tettek semmit, ezért Elizabeth elhatározta igyekszik megszabadulni Simon-tól és bosszút is áll rajta. Tudott hatalmas tartozásáról és úgy intézte (hipnotizálta), hogy egy alvilági bandához forduljon, hátha azok meg is ölik majd, főleg, ha nem találják majd a képet Franck-ék, mivel azt akarta eredetileg, hogy Simon neki vigye el a képet. Továbbá kitörölte Simon fejéből, hogy bármi is lett volna korábban köztük. Végül Elizabeth mindenkit átver, a képet pedig megtartja magának, (miután egy piros Alfa Romeo-ban megtalálják), hogy Simon-ra emlékeztesse, akin sikeresen bosszút áll. Ha egy mondatban kéne összefoglalni a film tartalmát: akkor a "bosszúból jeles" volna a megfelelő kifejezés (szintén korábbi filmcím).

Kijelenthetjük, hogy Danny Boyle megint nagyot alkotott. Lehet, hogy kicsit elfogult vagyok, de úgy érzem a magyar értelmező kéziszótár összes pozitív jelzője is kevés arra, hogy jellemezzem a film nagyszerűségét még úgy is, hogy azért voltak benne apró logikai hibák. Kísérteties hasonlóságot mutat a szintén 2013-as Mellékhatások című filmmel, ott is az "agyturkász" nő a hunyó. A film képi világa, színei csak hab a tortán, no és persze Rosario Dawson csupaszra borotvált suncija a marcipán rajta. Kedves Danny Boyle még több ilyet és köszönjük! Hatalmas élmény volt.

World War Z (Z Világháború)

Brad Pitt-ről eddig is tudtuk, hogy elég sokoldalú színész, volt ő már zsaru, baseballedző/menedzser, maffiózó, vámpír (te jó ég már ő is), egyszóval szinte minden,.....de világmegmentő zombivadász még nem, egészen idáig. Gondolom Brad épp ücsöröghetett otthon és azon agyalt mennyi mindent eljátszott már és akkor bevillant neki: hát persze hiszen zombivadász még nem voltam. Így hát a mi Brad-ünk el is vállalta  a World War Z főszerepét. A film Max Brooks 2006-os, azonos címet viselő könyve alapján készült. Azonban ez a film nem az a klasszikus horror, inkább feszült akció-thriller, illetve a látvánnyal próbál operálni, ami remekül sikerült.

Történetét tekintve hagy néhány nyitott kérdést a film, gondolom erre egy esetleges folytatásban talán választ is kapunk majd, mert gyaníthatóan lesz folytatás. Az egykori ENSZ-felderítő, Gerry Lane (Brad Pitt) épp a Philadelphiai dugóban ücsörög családjával, amikor is a rádióból megtudják a Földet zombik árasztották el, valamilyen veszettség-vírus hatására. Majd ezután elkezdődik az ádáz csata a zombik és az emberiség közt. Természetesen tudósok közben kutatják mi okozhatta ezt a "járványt", de ahhoz, hogy ellenszer készülhessen meg kell találni honnan ered a vírus. A vírus gyorsan terjed, aki megfertőzödik kényszert érez rá, hogy más élő emberekre is átterjessze harapással. Így hát Lane-nek és segítőjének Segan-nak (Daniella Kertesz) nincs más választása, minthogy bejárja a világot (Dél-Korea, Izrael, Wales érintésével) és kiderítse mi okozta a fertőzést és honnan ered. Végülis Gerry-nek sikerül előállnia egy ötlettel arra, hogyan lehet megállítani a zombikat, ugyanis a fertőzöttek nem bántják azokat, akik súlyosan sérültek vagy halálos betegek, mert bennük a vírus nem tudna reprodukálódni, így egy vakcinát kifejlesztve átverik a zombikat és betegnek álcázzák magukat. Gerry visszatér családjához, akik már egy biztonsági zónában vannak és most már az emberiségnek van egy eszköz a kezében ( az álcázó-vírus) a zombik elleni harcban, ám Gerry a végén megjegyzi: "Ez még nem a vége, távolról sem."

Nos ebből az utolsó mondatból számomra az sejlik ki, hogy lesz folytatás és néhány kérdésre még választ kapunk majd. A magam részéről nem bánom, hogy nem egy hentelős, Texas-i láncfűrészes-szintű filmet kaptunk, mert én nem igazán kedvelem az értelmetlen mészárlást. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy a nálunk forgatott jelenetek nem kerültek be a filmbe, lehet mégsem nézünk ki úgy mi magyarok, mint a zombik?  -- érthetetlen. :)) Mindent egybe vetve, a logikai hibák ellenére elég jó filmet kaptunk és a mi Brad Pitt-ünk is hozta a tőle elvárható színészi teljesítményt, bár azt gondolom nem erre a filmjére lesz a legbüszkébb évek múlva majd.

Identity Thief (Személyiségtolvaj) elemzése

Az utóbbi idők egyik legjobb vígjátéka volt a Förtelmes főnökök és amikor megtudtam, hogy a film készítői új projekten dolgoznak nagyon megörültem neki, ráadásul az igen bíztató Személyiségtolvaj nevet adták új filmjüknek. Tovább fokozta kíváncsiságomat, amikor megtudtam, hogy a főszerepekben Jason Bateman és Melissa McCarthy lesz látható, aki a Koszorúslányokban parádésat nyújtott (nem véletlenül jelölték is érte Oscar-ra). Szóval elméletileg minden adott volt egy újabb emlékezetes vígjátékhoz, elméletileg. Számomra azonban csalódást okozott, persze az is lehet, hogy túl nagyok voltak az elvárásaim (a Horrible Bosses után, ami magasra tette a lécet) és ezért nem tetszett igazán.

Pedig nem indul rosszul a film, az első 15-20 perc egészen ígéretes, de ami utána jön....hát mondjuk azt, hogy nem teljesen erre számítottam. Az nem nagy gond, hogy nincs happyend a végén (miért is kéne minden filmnek azzal zárulnia), bár ez a film szerintem ezzel a befejezéssel inkább volt egy dramedy és nem comedy. A történet nincs túlbonyolítva, sőt inkább sok benne az üresjárat, felesleges akció és csacsogás. Adott egy relatíve sikeres (számlakezelőként dolgozó) középkorú férfi Sandy Bigelow Patterson (Jason Bateman), aki 2 kislány boldog édesapja, és van egy szerető felesége (Amanda Peet). Ez az idill egyszer csak felfordul, amikor kiderül valaki jogtalanul használja a hitelkártyáját, ez a valaki nem más, mint Diana, vagy valami ilyesmi, mert több álnéven is fut a filmben (Melissa McCarthy), egy közönséges piti kis tolvaj, aki így próbálja kompenzálni magányos életének minden fájdalmát, ráadásul elég előnytelen külsővel is rendelkezik. Mivel a helyi zsaruk nem sokat tehetnek az ügy érdekében, illetve Sandy új munkáltatója is ki akarja rúgni a zűrös helyzet miatt (ugyanis Sandy több ügyfelének pénze is eltűnt), így kénytelen utána eredni a tolvajnak, de erre 1 hetet kap mindössze főnökétől vagy elveszti állását. Ám nem csak Sandy vadászik Diana-ra, hanem néhány bérgyilkos is, merthogy Diana hamis hitelkártyákat adott el egy maffiavezérnek, amiért azok meg akarják ölni. Végül is nagy kalandok, bonyodalmak árán Sandy rábírja Diana-t arra, hogy menjen vele Denver-be és tegyen vallomást a rendőröknek (közben megszabadulnak a bérgyilkosoktól is). Igen ám csak közben Sandy megkedveli Diana-t (rájön arra, hogy valójában egy jó ember) és igazából már nem olyan fontos neki ez az egész...és ekkor váratlan dolog történik: Diana maga megy a rendőrségre, belátja, hogy ez az életmód nem vezet sehova és feladja magát, ezáltal Sandy állása is megmenekül. Diana-ra természetesen börtön vár. A börtönben Sandy és családja rendszeresen látogatja Diana-t, és Sandy megígéri neki, ha kiszabadul segít beilleszkedni a társadalomba, egy felzárkóztató program segítségével.

Azt gondolom az ilyen filmekre szokás azt mondani, hogy nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Nem mondanám rá, hogy nagyon rossz, mert értem én, hogy mi volt a készítők célja vele (hogy igenis nem mindenkinek jön össze az amerikai álom sajnos, de attól még lehet értékes, jó ember valaki), de azt sem mondanám, hogy túlzottan meghatott volna Diana története. Úgy érzem McCarthy-nak még egy kicsit sok volt ez a főszerep, talán még parkoltatni kellett volna egy kicsit mellékszerepekben (még mindig a Szívek szállodája ugrik be róla). A film legnagyobb hibája, hogy elég sok klisét tartalmaz, illetve indokolatlanul hosszú, és ezen még az a néhány poén sem segített igazán, (ha volt egyáltalán egy igazán jó is köztük, legalább egy olyan, mint mondjuk a Horrible Bosses-ban) amit a készítők beleerőltettek a filmbe.

Despicable me 2 (Gru 2) elemzése

2010-ben nagyot húzott a Universal filmstúdió az Illumination Entertainment által készített Gru című animációs filmmel (több mint 500 millió dollár világszerte), nem is volt kérdéses, hogy jön a 2. rész is, lehetőleg mihamarabb. A sikeres első rész beleégett a retinánkba főleg a kifejezetten szórakoztató minion-oknak, a 3 tündéri kislánynak (Margo, Agnes, Edith) és Gru vicces anyukájának köszönhetően. Merthogy igen kérem kijelenthetjük ebben a rajzfilmben nem a főhős a főhős, hanem a "kisérőszemélyzet", sőt nélkülük ez az egész nyugodtan kimondom egy fabatkát, de még annyit sem érne. Aki lenyűgöző történetre, csavarokra vágyik rossz helyen keresgél, a történet olyan egyszerű, mint a faék (akárcsak az első részben), csak akkor még az újdonság varázsa magával ragadta az ember fiát, persze nem feltétlenül kell a parádés story egy rajzfilmben, de úgy gondolom ez nagyon soványka lett.

A már "megtért" Gru (láttunk ilyet mostanában már eleget, hogy a rosszfiúból jófiú lesz pl. Rontó Ralph, Megaagy stb., ez is egy tudatos koncepció nyílván) életét leginkább kislányainak nevelgetése tölti ki, valamint a minion-ok segítségével jam- és zselé-gyárat üzemeltet. Feltűnik a színen egy gonosztevő, aki ellop egy a sarkkörön működő titkos laborból egy szérumot (PX-41), amelynek segítségével, bárkit legyőzhetetlen gyilkoló-géppé tud varázsolni. Természetesen az Anti-gonosz Liga ki mást kérne fel a gonosztevő megfékezésére, mint az egykori bajkeverőt Gru-t, aki először visszautasítja a felkérést, majd utána Lucy Wilde ügynök hatására végül igent mond, köztük később szerelem szövődik majd miután Gru legyőzi a főgonosz El Macho-t össze is házasodnak, így végül Agnes és testvéreinek álma is valóra válik: végre lesz anyukájuk. Hát nagyjából ennyi a történet, Oscar-díj nem fenyegeti úgy gondolom, bár itt már semmit sem lehet biztosra venni.

Miközben néztem végig azon gondolkodtam, hogy vajon meddig lehet ezt még húzni, mármint hány folytatás lesz még: 3-4 símán benne van, főleg, ha ennyire zabálja a nép, márpedig a mellékelt ábra azt mutatja, hogy zabálja. Félreértés ne essék én is kedvelem ezt az animációs filmet, a minion-ok ökörködésén néha én is a hasamat fogom a nevetéstől, (nem is véletlen, hogy hamarosan jön majd egy önálló rajzfilm, amelyben csak ők lesznek a középpontban), de én egy kicsit más szemszögből nézem a dolgokat. Valahogy úgy éreztem a sok bába közt elvész a gyerek, a lényeg, a mondanivaló. Igen tudom, hogy nagy hibám, hogy én mindig mindenben valamifajta mondanivalót próbálok keresni (lehet nem kéne), mert sokszor nincs is, mint például jelen esetben. Összességében: eltekintve a történet szimplicitásától, a Gru 2 egy aranyos, szerethető mese, de nem több (és itt inkább a mondat 2. felén van a hangsúly).

I give it a Year (Az a bizonyos első év) elemzése

Mostanság a párkapcsolati válságokról szóló (többnyire vicces és nem drámai) filmek dömpingjét éljük. A britek is bepróbálkoztak egy ilyennel (gondolom felbuzdulva az amerikai hasonszőrű filmek sikerén), és itt is az újabb gyöngyszem az I give it a Year, vagyis Az a bizonyos első év címre hallgató komédia.

A filmet Dan Mazer rendezte (első rendezése), ő korábban olyan filmek forgatókönyvének írásában is részt vett, mint a Brüno vagy a Borat, nem mellesleg igen jó viszonyban van Sascha Baron Cohen-nel. A főszerepet a csodálatos Rose Byrne és a többek közt a Pi élete-ből is ismert Rafe Spall alakítja, de feltűnik  a vásznon "Mentalista" barátunk, Simon Baker és Anna Faris is.
Nat (Rose Byrne) és Josh (Rafe Spall) első látásra tipikus mintapár. Néhány hónap után már házasságot is kötnek. Ám azt még barátaik is látják nem igazán illenek egymáshoz (esküvőjükön meg is jegyzi valaki, hogy nem adok 1 évnél többet nekik). Nat karrierista, józan gondolkodású nő, míg Josh amolyan művész-lélek (író, aki épp alkotói válsággal is küzd). Kapcsolatuk elkezd laposodni, illetve megjelennek az ilyenkor szokásos problémák is, ezért egy párterapeutánál kötnek ki. Tovább nehezíti kapcsolatuk rendezését, hogy kiderül Josh-nak egykoron kapcsolata volt Chloe-val (Anna Faris), akivel azóta is jó viszonyt ápol és még talán szereti is egy kicsit, illetve feltűnik a színen egy jóképű amerikai üzletember Guy (Simon Baker), aki egy reklámkampányt szeretne megterveztetni Nat-tel és eközben egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A film dráma és happyend is egyben, hiszen Josh és Nat valóban szakítanak egymással - épp amikor 1 éves házassági évfordulójukat ünnepelnék -, ám közben rátalálnak a szerelemre Chloe illetve Guy személyében.
Voltaképpen a film azt próbálná bebizonyítani, hogy nincs egyértelmű szabály arra, hogy ki kivel tud boldog párkapcsolatban élni, mert látunk a filmben hasonszőrű és nem hasonszőrű párokat is és mindkettő tud működni, így vagy úgy. Bár én úgy gondolom talán könnyebb az ember dolga egy hasonló gondolkodású, életvitelű partner mellett (és ez azért kiderül a filmből). Nagyon sokat dobnak a filmen a Borat-stílusú sokszor már-már arcpirító poénok (ezeket főleg Stephen Merchant-tól, valamint a párterapeuta hölgytől kapjuk meg), ki merem jelenteni, hogy ezek nélkül csak egy szokásos komédia lenne, így viszont egészen parádés filmet sikerült csinálni belőle, ami rendkívül tetszett.

Beautiful Creatures (Lenyűgöző Teremtmények) elemzése

Sohasem voltam egy nagy Alkonyat-rajongó, (na már megint egy vámpíros, boszorkányos ostoba film - gondoltam magamban) ezért bevallom egy picit szkeptikus voltam ezzel a fimmel kapcsolatban, (mert hát az Alkonyat nem igazán nyűgözött le), de nagyon pozitív csalódás ért.  A Lenyűgöző teremtmények kifejezetten jó film a maga műfajában.
A napnál is világosabb, hogy a mostanában oly népszerű vámpíros, boszorkás fantasy-k sikerét próbálja meglovagolni több-kevesebb sikerrel. Sajnos pont azért, mert több, mint egy szimpla szerelmi ömlengés elég kis port kavart a film, úgy tűnik, ha komoly gondolatok is vannak egy filmben, netán valamifajta üzenet, akkor az már nem olyan érdekes, ami valljuk be komoly kritika a moziba járó célközönségnek. Azt nem merném állítani, hogy a célközönség csak és kizárólag a tizenéves korosztály.
Az Alkonyathoz hasonlóan ez a film is egy könyvadaptáció: Kami Garcia és Margaret Stohl best-seller-ét viszi filmvászonra. A főszerepeket 2 ismeretlen fiatal színészre Alden Ehrenreich-re és Alice Englert-re bízták (hát mit mondjak el tudtam volna képzelni másik főhősöket is, főleg a srác volt iszonyat gyenge karakter). Még jó, hogy ott volt mellettük Jeremy Irons és Emma Thompson is, különben elég lapos film lett volna. Tulajdonképpen azt is mondhatnánk a mellékszereplők viszik a filmet a hátukon (meg kell még említeni a csodaszép Emmy Rossum-ot továbbá Thomas Mann-t és az Oscar-ra jelölt Viola Davis-t is).
A film egyfajta fordított Alkonyat: itt nem fiút, hanem a lányt tartja furcsának a helybéli közösség, Gatlin városka lakossága (ahol csak begolyózni lehet vagy ott meghalni, annyira unalmas hely), sőt a lányt konkrétan mindenki kiközösíti. Őt sajnálja meg Ethan (Alden Ehrenreich), aki később szerelmes is lesz Lena-ba (Alice Englert), aki közelgő 16. szülinapja miatt költözik bácsikájához, Macon-hoz (Jeremy Irons). Csakhogy van egy átok, amely végig kíséri a 2 szerelmest még a polgárháború idejéből (egy amulett formájában), amelyből kiderül anno az ő szépapjuk és szépanyjuk is szerelmesek voltak egymásba, ám az a szerelem tragédiával végződött és emiatt az átok miatt nem lehetnek egymáséi, hacsak valamelyik szerettük fel nem áldozza magát. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Lena-t a 16. szülinapján kiválasztja a fény vagy a sötétség, tehát vagy jó vagy rossz boszorka (bocsánat igéző) lesz, utóbbi egyet jelentene Ethan halálával, ezért megpróbálja távol tartani magától a fiút. Közben Lena anyja Serafine szeretné elérni, hogy Lena sötét igéző legyen, hiszen így nem kéne idegen testekben bujkálniuk és uralhatnák a Földet. Macon megtöri az átkot azzal, hogy feláldozza magát, Lena megöli Serafine-t, majd ezután egyszerre lesz sötét és fény igéző. 6 hónappal később a még mindig amnéziás Ethan elhagyni készül Gatlin-t, ám a városka névtáblájánál eszébe jut Lena és ekkor a lány nevét kiáltja Lena pedig ennek hatására a fényt választja, ahogy azt a záró képsorokban láthatjuk.
Számomra nagyon tetszett, hogy ennek a filmnek volt társadalmi üzenete is, ellentétben a Twilight-tal, ami egy 5 részes szerelmi ömlengés, relatíve kevés story-val és bonyodalommal. Ezzel ellentétben a Beautiful Creatures sokkal többet ad mondanivalóban és történetben egyaránt, ha nagyon gonosz akarnék lenni azt mondanám: ebben az egy filmben több minden van, mint az 5 Alkonyat részben összesen.

Broken City (Megtört város) elemzése

Manapság egyre divatosabb műfaj a politikai thriller (pl.: A hatalom árnyékában), hiszen valljuk be őszintén a legtöbb embert érdekli, hogy mi húzódhat meg a hátterében egy-egy politikai döntésnek, és bár ugyan ezek a filmek csak fikciók mégis szeretnénk egy kicsit bepillantást nyerni mindannyian a politika sokszor nem túl erkölcsös gépezetébe. Nos a Megtört város című film is valami hasonlóval próbálkozik.

A film szereplőgárdája nagy nevekből áll, ám ennek ellenére a film finoman szólva sem durrant nagyot (legfőképpen nem a jegypénztáraknál). Ennek talán egyik legfőbb oka, hogy a film célközönsége nem a tizenéves korosztály és a tinik bizony kevésbé jönnek lázba az ilyen típusú filmektől.

Nem kimondottan kedvelem Mark Wahlberg-et (valahogy nem voltam egy nagy New Kids on the Block és Marky Mark rajongó és színészként sem vagyok elájulva tőle), de ebben a filmben kifejezetten jól játsza a megvezetett magánnyomozó szerepét. Rajta kívül Russell Crowe és Catherine Zeta-Jones még a film húzónevei. De vajon a kiváló színészgárda ellenére is mért nem lett nagyobb durranás a film?? Talán azért, mert igazán újat nem hoz, voltaképpen eddig is tudtuk, hogy a politikusokat a magánvagyonuk gyarapodása foglalkoztatja leginkább, illetve hatalmuk megőrzése érdekében bármire képesek, persze ettől még lehetett volna igazán jó film is belőle, mert a forgatókönyv egyébként nem rossz. Mintha a film készítői a jól bevált sémát akarták volna követni, igaz nehéz is már igazán újat mutatni ebben a témában. Miközben néztem végig azon gondolkodtam, hogy vajon, ha nem lenne benne a 3 nagy-név, érdekelne-e a film és hát végülis arra jutottam, hogy nem biztos, hogy akkor megnéztem volna.

Rövid tartalomismertető:

Billy Taggart New York-i zsarut letartóztatják Mikey Tavarez megöléséért, aki megerőszakolta és megölte Billy barátnőjének Natalie Barrow-nak a mindössze 16 éves húgát. Billy-t emberölésért vád alá helyezik. A polgármester közbenjárására felmentik a vád alól ám a polgármester cserébe azt kéri hagyja ott a rendőrséget.

7 évvel később Billy már magánnyomozóként dolgozik (csőd szélén a vállalkozás), amikor is csörren a telefon: a polgármester szeretne vele találkozni. 50 ezer dollárért cserébe arra kéri nyomozzon a felesége után, mert azt gyanítja, hogy a nejének viszonya van, de nem tudja kivel és Billy feladata lenne kideríteni ezt. Billy asszisztense segítségével rájön arra, hogy a polgármester felesége (Cathleen) a legnagyobb politikai ellenfelének, John Vaillant-nak a  kampányfőnökével, John Andrews-zal találkozgat. A találkozójukról fényképeket készít és ezeket egy jótékonysági esten átadja a polgármesternek, Nicholas Hostetler-nek. Catleen négyszemközt szeretne beszélni Billy-vel ezért a szobájába kéreti, ahol elmondja Billy-nek, hogy tud róla, hogy megfigyeli őt, de a látszat csal és arra kéri ne bízzon a férjében.
Nem sokkal később Paul Andrews-t holtan találják. A gyilkosság helyszínén Billy bevallja Fairbanks rendőrfőnöknek, hogy Hostetler bérelte fel őt, de nem gondolta volna, hogy megöleti Andrews-t. Paul Andrews lakásán ott találják John Valliant polgármester-jelöltet is, akit kihallgatnak. Valliant bevallja, hogy Paul Andrews Todd Lancaster-rel akart találkozni éppen, amikor lelőtték. Todd Lancaster  Sam Lancaster fia, aki Hostetler kampányának egyik legfőbb pénzügyi támogatója, nem mellékesen pedig a Rochway építőipari cég tulajdonosa (Hostetler-rel együtt). Vaillant bevallja később Billy-nek, hogy érzelmi szálak is fűzték őt Paul Andrews-hoz. Billy ekkor jön rá, hogy bizony Andrews nem a szeretője volt Catleen-nek, hanem az informátora lehetett, amit Catleen be is vall neki. Andrews fontos info-kat szállított neki a Bolton Village munkásnegyed eladásával kapcsolatos piszkos kis részletekről, amely Sam Lancaster és Hostetler személyes vagyonát jelentős mértékben gyarapította volna, majd 40 ezer ember feje fölül eladva a lakónegyedet. Hostetler csak azért bérelte fel Billy-t, hogy megtudja, ki volt az informátora a feleségének, aki veszélyt jelentett volna politikai pályafutására, ha megtudja a piszkos részleteket, hiszen ekkor már Catleen-nek titkos kapcsolata volt Fairbanks rendőrfőnökkel, vagyis megzsarolta Hostetler-t, hogy vagy elválnak és fizeti a tartásdíjat (ő pedig tartja a száját és nem beszél senkinek), vagy tönkreteszi Hostetler politikusi pályafutását.

Taggart úgy érzi átverték, inni kezd és megromlik a kapcsolata Natalie-val, barátnőjével, aki közben beindítja karrierjét színésznőként. Billy a polgármester ellen fordul és megtudja, hogy Sam Lancaster cége (Rochway Group) eladta Bolton Village-t azért, hogy irodaházakat építsenek a helyére. Lancaster cégének kukájából kihalássza Billy a bizonyítékokat, de Hostetler bérgyilkosa Murdoch egy autós üldözést követően megsemmisíti azokat. A bizonyítékok megszerzése közben szemtanúja lesz, ahogy Sam Lancaster kitagadja meleg fiát Todd-ot és úgy dönt megpróbálja erőszakkal szóra bírni Todd-ot, hátha segít neki. Todd bevallja, hogy épp a sorsdöntő bizonyíték másolatát akarta átadni Paul Andrews-nak azon az estén, amikor Murdoch lelőtte Paul Andrews-t. Todd úgy dönt odaadja Billy-nek a bizonyítékot, vagyis hogy Hostetler-nek üzleti érdeke fűződik ahhoz, hogy lerombolják Bolton Village-t. Taggart a polgármesterhez megy a bizonyítékkal és arra kéri mondjon le a Bolton Village üzletről (hisz a lakónegyed neki és Natalie szüleinek is sokat jelent), vagy különben nyílvánosságra hozza a bizonyítékot. Hostetler nem ijed meg és közli Billy-vel neki is van egy kis ajándéka: méghozzá egy amatőr video 7 évről korábbról, ahol tisztán látszik, hogy Billy nem önvédelemből lötte le Tavarez-t. Hostetler megfenyegeti Billy-t, ha nyílvánosságra hozza a bizonyítékot, akkor Billy-re is börtön vár majd a video alapján.

Billy Taggart úgy dönt a polgármester nem úszhatja meg a büntetést és önként börtönbe vonul, valamint Natalie szüleit is megmentheti ezáltal. Fairbanks letartóztatja Hostetler-t, bevallva neki, hogy a feleségének vele volt viszonya, amit még csak nem is sejtett. Taggart elköszön asszisztensétől és bevounul a börtönbe annak reményében, hogy mihamarabb kiszabadulhasson.